MKE

A ház körüli állatokhoz, jószágokhoz, köztük a kutyákhoz történő ragaszkodásomat és a haszonállatok megbecsülését nagyszüleimnél töltött gyermekkorom alapozta meg, feltehetőleg egy egész életre. Ebből a gyermekként és tizenévesként megélt „kutyás múltból” jelző kutyának és házi kedvencnek tartott kistermetű keverékek, kemény házőrzőként kosztolt kuvasz, kiképzőpályán, és telepőrzésben bizonyító német juhászkutya, rottweiler vezetett a jelenbe: a kertünket, jószágainkat őrző, családtagjainkkal, gyermekeinkkel barátságosan viselkedő magyar pásztorkutyafajtához, a komondorhoz.
Úgy gondolom, hogy a komondornak is –éppen úgy, ahogy minden magyar kutyafajtánknak, háziállatainknak, vagy éppen a család életében a család gépezetét működtető szeretteinknek- megvan, meg kell, hogy legyen a maga szerepe, feladata. Napjainkban, a XXI. században családi kedvencként, vagy show kutyaként is helytálló komondort, a fajtától a legelőkön tartott haszonállatok körüli őrző-védő munkát követelő elődeinknek köszönhetjük.
Kötelességünknek tartom tehát megőrizni a természet törvényszerűségeit még tisztelő őseink nem hiába kemény, eredményes munkáját: alkottak egy legendák szövevényétől sem mentes, egyedi külleme mellet egyedi természettel megáldott pásztorkutyafajtát, melynek különlegesnek tartott jellemét elődeink rettentő megjelenésénél is többre tartották.
Végül, álljon itt egy gondolat a munkaképes komondor megőrzéséért oly sok szót emelő Ócsag Imre professzortól:
„A jó szőrzet –bár ideális megnyilvánulása csak tűnő kép-
fontos kívánalom, megítélésekor azonban
a hasznos belső tulajdonságokra kell nagy gondot fordítani.”
(Dr. Sárkány Pál-Dr. Ócsag Imre: Magyar kutyafajták, Mezőgazda Kiadó)

VISSZA