A komondor standardja
53 sz. FCI. KOMONDOR STANDARD
(normál betűs)
A Hungária Komondor Klub,
-mint a Komondor fajta, standard szerinti fajtagazdája-
által kiadott , hivatalos magyarázat
(dőltbetűs)
2005. május 15. Szilvásvárad
Készítette: Udvardiné Lukács Ilona (a Klub elnöke, Tenyésztési Tanács tagja),
Erdélyi Károly (Tenyésztési Tanács elnöke),
Korózs Gábor (Tenyésztési Tanács tagja),
Oláh László (Tenyésztési Tanács tagja)
Puskás Ferenc (Tenyésztési Tanács tagja)
SZÁRMAZÁS: Magyarország
FELHASZNÁLÁS: Pásztorkutya
FCI-BESOROLÁS:
I. fajtacsoport: Őrző és terelőkutyák (a svájci havasi kutyák kivételével)
1. szekció Juhászkutyák. Munkavizsga nélkül.
RÖVID TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS:
Ázsiai eredetű, ősi magyar pásztorkutyafajta. Ősi változata minden valószínűség szerint a vándorló, pásztorkodó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe.
A kunok lakta vidékek pászorkutyája lehetett. A komondor valószínűleg őseinkkel a népvándorlás idején került a Kárpát-medencébe, de nem kizárt, hogy a kunok hozták be nagy testű pásztorkutyáikat a 13. század közepén. Ezt bizonyítják részben a romániai helynevek, részben pedig Bökönyi Sándor szíves szóbeli közlése, miszerint az ázsiai sztyeppövezet nagy testű pásztorkutyái kuvasz típusúak, de Ukrajnában - a hajdani Kumániában - ma is komondor típusú pásztorkutyákat találunk. Feladata nem a terelés volt, hanem a kuvaszhoz hasonlóan a nyáj megvédése a ragadozóktól és a tolvajoktól, hiszen őseink legfontosabb vagyontárgya az élő állat volt. Az éjjeli őrködés során a komondort fehér színe segítségével különböztették meg a támadóktól.
Nevezték gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkasebnek, pusztai komondornak, lompos szőrű komondornak, bagolyszemű komondornak vagy csak egyszerűen komondornak, amely szó a nyelvemlékek szerint mindig a nyájat őrző nagy testű kutyákat jelölte.
Pethe Ferenc 1815-ben megjelent Természet Históriájában egy rajzot is közöl a kutyáról, amely összetéveszthetetlenül felismerhető. Az első részletesebb jellemzés 1841-ben készült, ekkor a komondor ritka fajtának számított, 1899-ben a szegedi országos kiállításon egyetlen példányt mutattak be. 1909-ben kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajtaként említik. A pásztorok nagyra becsülték kutyáikat, igyekeztek fajtatisztán tenyészteni. 1924-ben a magyar fajták közül elsőként megalakult a tenyésztőszervezete, majd 1935-ben elkészült az első standardja, Anghi Csaba munkája, amelyet változtatásokkal 1960-ban fogadott el az FCI.
A II. világháborúban a komondorpopuláció ugyanúgy nagy veszteségeket szenvedett el, mint a kuvaszok. Utána viszont megváltozott a tenyésztés iránya: míg korábban az ősi értékek megőrzésére helyezték a hangsúlyt, később az esztétikai megjelenés is fontossá vált. A szőrzet egyre inkább szalagossá, zsinórossá vált, eltűnt a krémszínű árnyalat, és nagyobb testűek lettek a komondorok. De ezzel együtt nem tűntek el a fajta ősi jó tulajdonságai, a karakánság, bátorság, hűség és méltóságteljesség.
(normál betűs)
A Hungária Komondor Klub,
-mint a Komondor fajta, standard szerinti fajtagazdája-
által kiadott , hivatalos magyarázat
(dőltbetűs)
2005. május 15. Szilvásvárad
Készítette: Udvardiné Lukács Ilona (a Klub elnöke, Tenyésztési Tanács tagja),
Erdélyi Károly (Tenyésztési Tanács elnöke),
Korózs Gábor (Tenyésztési Tanács tagja),
Oláh László (Tenyésztési Tanács tagja)
Puskás Ferenc (Tenyésztési Tanács tagja)
SZÁRMAZÁS: Magyarország
FELHASZNÁLÁS: Pásztorkutya
FCI-BESOROLÁS:
I. fajtacsoport: Őrző és terelőkutyák (a svájci havasi kutyák kivételével)
1. szekció Juhászkutyák. Munkavizsga nélkül.
RÖVID TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS:
Ázsiai eredetű, ősi magyar pásztorkutyafajta. Ősi változata minden valószínűség szerint a vándorló, pásztorkodó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe.
A kunok lakta vidékek pászorkutyája lehetett. A komondor valószínűleg őseinkkel a népvándorlás idején került a Kárpát-medencébe, de nem kizárt, hogy a kunok hozták be nagy testű pásztorkutyáikat a 13. század közepén. Ezt bizonyítják részben a romániai helynevek, részben pedig Bökönyi Sándor szíves szóbeli közlése, miszerint az ázsiai sztyeppövezet nagy testű pásztorkutyái kuvasz típusúak, de Ukrajnában - a hajdani Kumániában - ma is komondor típusú pásztorkutyákat találunk. Feladata nem a terelés volt, hanem a kuvaszhoz hasonlóan a nyáj megvédése a ragadozóktól és a tolvajoktól, hiszen őseink legfontosabb vagyontárgya az élő állat volt. Az éjjeli őrködés során a komondort fehér színe segítségével különböztették meg a támadóktól.
Nevezték gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkasebnek, pusztai komondornak, lompos szőrű komondornak, bagolyszemű komondornak vagy csak egyszerűen komondornak, amely szó a nyelvemlékek szerint mindig a nyájat őrző nagy testű kutyákat jelölte.
Pethe Ferenc 1815-ben megjelent Természet Históriájában egy rajzot is közöl a kutyáról, amely összetéveszthetetlenül felismerhető. Az első részletesebb jellemzés 1841-ben készült, ekkor a komondor ritka fajtának számított, 1899-ben a szegedi országos kiállításon egyetlen példányt mutattak be. 1909-ben kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajtaként említik. A pásztorok nagyra becsülték kutyáikat, igyekeztek fajtatisztán tenyészteni. 1924-ben a magyar fajták közül elsőként megalakult a tenyésztőszervezete, majd 1935-ben elkészült az első standardja, Anghi Csaba munkája, amelyet változtatásokkal 1960-ban fogadott el az FCI.
A II. világháborúban a komondorpopuláció ugyanúgy nagy veszteségeket szenvedett el, mint a kuvaszok. Utána viszont megváltozott a tenyésztés iránya: míg korábban az ősi értékek megőrzésére helyezték a hangsúlyt, később az esztétikai megjelenés is fontossá vált. A szőrzet egyre inkább szalagossá, zsinórossá vált, eltűnt a krémszínű árnyalat, és nagyobb testűek lettek a komondorok. De ezzel együtt nem tűntek el a fajta ősi jó tulajdonságai, a karakánság, bátorság, hűség és méltóságteljesség.
